Posted by on Már 23, 2017 in Hírek, információk |

Januárban ismét megrendeztük az Egészséghetet Óvodánkba, ami szuperül sikerült. A délelőtt folyamán a gyerekek minden csoportban a saját óvónénijükkel készítettek gyümölcs és zöldségbábokat. A gyerekek Makk Marci történetén keresztül ismerkedhettek meg az egészséges életmóddal. Szerdán egy közös mozgással fűszereztük meg a délelőttöt, ahol a gyerekek megkapták a kis Makk Marci jelvényüket. Csütörtökön egy fogorvos néni látogatott el hozzánk, aki megmutatta a helyes fogmosás technikáját, és elmondta, hogy miért nagyon fontos, hogy rendszeresen ápoljuk a fogainkat, és válaszolt a gyerekek kérdéseire. Délután pedig a hagyományokhoz híven minden csoport készült egy kis programmal a gyerekeknek, és a szülőknek. Volt meseszövés az egészséges életmódról és persze Makk Marciról. A tornaterem különböző ügyességi játékok által akadálypályává változott, amit a gyerekek nagyon élveztek. Volt tánc, büfé, ahol szuperebbnél szuperebb gyümölcsremekek várták az érdeklődőket. Péntek délelőtt pedig egy bábelőadást láthattunk Koszos Petiről, akinek nem voltak barátai, de a történet végére belátta, hogy a tisztaság fél egészség.  A hét nagyon jól telt, a gyerekek most még jobban láthatták, hogy miért is fontos, hogy egészségesen táplálkozzanak, rendszeresen mozogjanak, és vigyázzanak egészségükre. Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát, mi már alig várjuk a következő egészséghetet!

Finé Tatarek Zsuzsanna
Óvodapedagógus